mobilozzunk együtt __ :) 

Facebook Twitter YouTube RSS
 
 
Home » Symbian s60v3 » MWRemote: számítógép irányítás mobiltelefonról

MWRemote: számítógép irányítás mobiltelefonról

MWRemote azaz irányítsuk a számítógépünket a telefonunkról vezeték nélkül.

Lássuk a medvét:

A program két file-ből áll, van egy .exe amit értelem szerűen a számítógépünkre telepítünk gépigényről igazából semmi infóm, XP-n és Vista-n fut az tuti, (3,53 MB tehát nem egy RAM gyilkos program…) a másik file-t pedig a telefonunkra telepítjük ami pedig egy .JAR file szóval igen, JAVA-s a program ám mégsem nevezhető butának (véleményem szerint simán űberel jó néhány .sis programot). A program angol nyelvű ám nem kell „C” típusú nyelvvizsga ahhoz, hogy elboldoguljunk vele.

Lássuk hát magát a programot.

A számítógépre telepített programból csak ennyit látunk mindösszesen:

(az a picike ablak a kép jobb alsó sarkában)

FONTOS!!! Első körben a gépünkre telepített programot kell elindítani különben nem fogja megtalálni a telefonunk a számítógépet, ezután a programot nyugodtan zárjuk be a piros “X”-el és az óra mellett egy kis ikon fogja jelezni, hogy fut a program, de ezt ne zárjuk be mert akkor, értelemszerűen megszakad a kapcsolat.

Miután sikeresen párosítottuk a telefonunkat a számítógépünkkel a következő négy menüpont fogad minket:

Mouse mode:

Azt hiszem mindenki számára egyértelmű milyen funkciót lát el ez a menüpont. Az egerünket tudjuk vele irányítani, ám mindez nagyon körülményesen hajtható végre, ugyanis az egérmutatót nem látjuk csak a monitorunkon barangolhatunk, de ezt is csak nagyon lassan tehetjük, kvázi használhatatlan a funkció (sajnos), viszont pozitívumként hozzátenném azt is, hogy ha pl.: Laptoppal használjuk ezt a funkciót, és a laptop fedele le van hajtva akkor nem egy fekete kép fogad minket, hanem amit látnunk kellene ha a fedél felhajtott állapotban lenne.

Keyboard mode:

Név alapján bluetooth billentyűzetre asszociáltam ám nem, szövegszerkesztőben a kurzort tudjuk fel, le, jobbra, illetve balra mozgatni.

Application mode:

Szerintem ez a programunk leghasznosabb funkciója, a screenshot-on is látható programokat tudjuk vele irányítani, ám fontos megemlíteni itt, hogy csak az aktív programot tudjuk vele irányítani, tehát hiába van megnyitva pl.: egy winamp és egy firefox, de a böngésző épp tálcán van, és a zenelejátszó ablak aktív akkor csak a winampot tudjuk irányítani.

Utilites:

Ennek a menüpontnak a segítségével  két műveletet hajthatunk végre,  egyik a Run command, programokat indíthatunk el parancssorok segítségével. A másik funkció a Send message, na ez egy jópofa kis funkció, üzenetet küldhetünk a gépünkre.

Összességében számomra és szerintem sokoak számára hasznos lehet . Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Letölthető: Mobile Witch Remote Control (456)

Várom a véleményeket, hozzászólásokat.

Kapcsolódó elemek:

  1. Nokia Image Exchange képnézegető
  2. Handy Blacklist – fekete hívás lista
  3. Közösködjünk… (iwiw alkalmazás)
  4. Betűtípus csere symbian mobilokon
  5. WebCam program S60v3-ra

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

© mobilozok.hu __ __
credit
Read previous post:
WebCam program S60v3-ra

A következő alkalmazás segítségével a telefonunk kameráit használhatjuk webkameraként. A program két fő részből áll. A program egyik részét a...

Close